Baranyai képzőművészek

Kosztics László

1958. július 25.-én születtem egy kis dél-baranyai településen, Illocskán. Kétéves koromban Lapáncsára költöztünk. Mind a két faluban egyetértésben, egymás mellett segítve éltek magyarok, cigányok, németek. Ebben a szellemben nevelődve teltek el gyermekéveim.
Anyai ágon kertészkedő szorgos cigány családból származom. Édesanyám napszámot, házimunkát vállalva nevelt fel. Apám szerb vándormuzsikus és kosárfonó volt, aki járta az országot, olykor hónapokig távol volt tőlünk. Két lánytestvérem a családot választotta hivatásul, öcsém viszont jogi diplomával szintén a cigányság boldogulásáért dolgozik.
Első fafaragó késemet nagyapámtól kaptam, aki pásztorként és favágóként saját maga faragta, díszítette pásztorbotját és az ostornyelet.
Ekkor, gyermekként leshettem el tőle a fafaragás szakmai fogásait, és magának a természetnek, az életnek a tiszteletét, a fának, a fafaragásnak a szeretetét. Ehhez járult még az, hogy otthon segítve, már kicsi korban dologra nevelődve, saját magam tapasztaltam meg az egyszerű nép életét, tevékenységeit, amit ma hagyományőrzőként faragok meg.
Az alapok fejlesztéséért Báthory Géza tanárom iskolás koromban folytatta, mint különösen ügyes kezű és fantáziával megáldott gyermeket kezdett el tanítani, a dombormű faragás rejtelmeire.
Általános iskolás korom végeztével elkerültem otthonról. Szakmát szerettem volna tanulni. Pécsett, az 508-as Szakmunkásképzőben tanultam két évig, bútorasztalosnak. Itt tapasztaltam meg először, hogy mit jelent az előítélet, a kirekesztettség. Hazamenekültem édesanyámhoz. Később újra próbáltam Komlón, az 501-es Szakmunkásképzőben. Nem tudtam beilleszkedni az italozó durva, verekedős helybeli, vájártanulók közé, így két év után 1976-ban Budapestre mentem.
Építkezésben dolgoztam, ahol beiskoláztak, és munka mellett megszereztem az épületszerkezet-lakatos szakmát. Sikeres előremenetelem ellenére egy magyar kislánnyal való kapcsolatom miatt azonban itt is sérelem ért, így inkább visszamentem szülőföldemre, Baranyába, és Villányban lakatosként dolgoztam a Mezőgép Vállalatnál. Kocsit rakodtam, "borászkodtam".
Közben megnősültem, családot alapítottam. Kemény munkával házat építette, gazdaságot hoztam létre, rengeteg többletfeladatot vállalva.
1989-ben túlfeszített nehéz fizikai munkavégzés hatására gerincbántalmak miatt leszázalékoltak. Ekkor kezdtem el ismét faragni. Néhány hónap múlva első kiállításomat a pécsi Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület rendezte meg a pécsi Apáczai Csere János Nevelési Központban. Mivel alkotásaim tetszettek a közönségnek, még nagyobb erővel, lendülettel vetettem magam a fafaragásba. Két évvel később bibliai témájú szobraimat választották bemutatásra, II. János Pál pápa látogatásának tiszteletére rendezett kiállításra Pécsett. Még ebben az évben, 1991-ben részt vettem a Népművészet Ifjú Mestere pályázaton, ahol oklevelet kaptam, majd 1992-ben lenyertem a Népművészet Ifjú Mestere címet.
Ugyanekkor kezdtem el a kulturális szervezői munkámat is. Egyre szaporodó kiállításaimra építve, annak folytatásaként nemzetiségeket bemutató népzenei, néptánc esteket szervezetem és szervezek ma is. Életemnek új értelmet adott a küzdelem, az alkotás.
Anyagi okok miatt, és művészi fejlődésem érdekében öt évvel ezelőtt Budapestre költöztem. A gazdasági helyzet fokozódó nehézségei miatt, magánerőből finanszírozott kulturális szervezői munkámat abba kellett hagynom. A folytatás érdekében egyedül hoztam létre a "Békésebb Világért Alapítvány", amely még a kezdetek anyagi gondjaival küzd. Jelenleg faragok és segítem az Alapítvány munkáját, igyekszem fenntartani alkotóműhelyemet, kiállításokat szervezni a közönséggel való találkozás érdekében fejlődni művészileg, és emberileg eltartani magamat és családomat, amelynek rendszeres anyagi alapját rokkantsági járadékom képezi.
Eddig csaknem hetven egyéni és csoportos kiállításom volt Magyarországon és néhány alkalommal külföldön (Franciaország, Németország) is szerepeltem munkáimmal. Szobraim megtalálhatók a Néprajzi Múzeum egyházi és cigány gyűjteményeiben, az Erdős Kamill Cigány Múzeumban Pécsett, a nagykanizsai oktatást szolgáló cigány néprajzi gyűjteményben, a Soros Alapítvány, a fővárosi és kisebbségi önkormányzatok tulajdonában, stb.
Legnagyobb büszkeségem a látássérültek és mozgássérültek intézményeiben lakó gyermekek számára szervezett tapintható és körüljárható kiállítások. Mérföldkőnek érzem még, hogy a "Kenyérosztó Krisztus" szobrom fogadta a látogatókat 1994-en Olaszországban "Collegnoban", a Kossuth évforduló alkalmával a Magyar Kulturális Napok keretében rendezett "Arcaico e Moderno" kiállításon. És azt is, hogy 50. kiállításomat a Magyar Kultúra Házában rendezhettem meg 1998-ban.
Hitem, hogy a sajátos kultúrák bemutatásával, a művészetek erejével eredményesen lehet küzdeni, az előítéletek csökkentéséért, a tolerancia szélesedéséért, a család, a szeretet, a munka tiszteletéért, és a hagyomány megbecsüléséért. Nekem is ezért kell küzdenem emberként és művészként, s teszem ezt minden nehézség és akadály ellenére is.
Fontosabb kiállítások jegyzéke:
Pécs, Apáczai Csere János Nevelési Központ, Rácz Aladár Közösségi Ház, Szekszárdi Művelődési Ház, Ausztria, Weis Kulturális Központ, Mohács, Művelődési Ház, Pécs Székesegyház, Dunaföldvár, Budapesti Könyvesház, Hotel Gellért, Pécsi Megyei Közgyűlés Díszterme, Siklós, Harkány, Villány Szüreti Fesztivál, Lapáncsa Művelődési Ház, Budapest Vakok Állami Intézete, Vakok és Gyengénlátók Általános Iskolája, Mozgásjavító Általános Iskola, Vakok Országos Szövetsége, Fővárosi Szakszervezetek Háza, V. ker. Polgármesteri Hivatal díszterme, Tállya, Közép-európai Művésztelep, Franciaország, Ausztria, Bécs, Graz, Budapesti Ferencvárosi Művelődési Ház, Szentendre, Orosháza, Tura, Gödöllő, Budapest Néprajzi Múzeum, Budapest Magyarok Háza Kulturális Alapítvány, Budapest III. ker. Művelődési Központ, IV. ker. Művelődési Ház.

László Kosztics

I was born on July 25, 1958 in Illocska, a small village in the south-west of Hungary. At age of two we moved to Lapáncsa. In both of these villages Hungarians, Romas and Germans lived together in harmony, helping each other. That was the atmosphere I grew up in.
On my mother's side the family are gardening, industrious romas. My mother raised me on day wages doing housework. My father was a Serbian traveling musician and basket maker who wandered around the country and was away for months on end. My two sisters chose to have families, while my brother, a lawyer, and I are working for the good of the romas.
I got my first woodcarving knife from my grandfather, who was a shepherd and woodcutter and would carve and decorate his own staffs and whip handles.
Back then, as a child, I was able to watch him and learn the tricks of the trade, and gain a respect for nature and life, and a love for the wood and woodcarving. In addition, as I was helping around the house already as a small child, I was able to experience the life and activities of the simple people, traditions which I now carve into my work.
My teacher, Géza Báthory, built on these traditions during my school years, and seeing in me an especially dexterous child blessed with a fine imagination he began to initiate me into the secrets of relief carving.
After finishing elementary school I left home. I wanted to learn a profession. For two years I trained as a cabinetmaker at Vocational School No. 508 in Pécs. Here I experienced for the first time what prejudice and ostracism means, I fled home to my mother. Later I tried another vocational school No. 501 in Komló. I was unable to fit in with the drinking, rough local mining students who always liked to pick a fight. Two years later, in 1976, I went to Budapest. I worked in construction, where they sent me to school, and while I was working I acquired the fitter's trade.
Although I was successful they hurt me again because i was dating a Hungarian girl, so I decided to go back to the region I came from, and took work as a fitter for the Farming Equipment Company in Baranya and Villány. I loaded carts and practiced wine-growing. Meanwhile I go married and had a family. I worked hard building a house and setting up a farm, while doing many extra jobs.
In 1989 was pensioned off because of my back, the result of all the hard physical work. That is when I began to take up woodcarving again. In a few months time I had my first exhibition at the János Apáczai Csere Education Center in Pécs, organized by the local Roma Association for Culture and Education. Since the public liked my work I set to carving with even greater deal. Two years later my Biblical sculptures were selected for an exhibition in Pécs in honour of Pope John Paul II's visit. That same year, in 1991, I took part in the competition for Young Masters in Folk Art, where I received a certificate, and in 1992 I was awarded the Young Master in Folk Art title.
At the same time I became involved in cultural organization. Building on my ever more frequent exhibitions and as a continuation of these, I organized folk music and folk dance evenings focusing on different ethnic groups, which I still do today.
Overcoming conflicts and doing creative work have lent my life a new meaning.
For financial reasons and to be able to develop artistically I moved to Budapest five years ago.
As the economy was becoming increasingly restrictive I was forced to halt my cultural management work which I had financed in my own. To be able to start it again I recently set up the "For a More Peaceful World Foundation" which is still struggling to take off financially. At present I do woodcarving and support the work of the Foundation. I try to keep up my studio and organize exhibitions to be in touch with the public, to advance artistically and personally, and to provide for myself and my family. Our regular income is my disability pension.
I have had nearly seventy individual and group exhibitions in Hungary and some abroad (in France and Germany). I have sculptures in the Religious and Roma Collection of the Ethnography Museum, the Kamill Erdős Museum in Pécs, the Roma Folklore Collection in Nagykanizsa (which serves education purposes), the Soros Foundation, the collections of the Budapest municipal government and the Minority Self-Government and elsewhere.
I am most proud of my exhibitions at the institutes for visually and physically handicapped children, which were made to be touched and walked around. I consider it a milestone that my "Bread-Giving Christ" was receiving the guests at the "Collegno" in Italy, at the exhibition "Arcaico e Moderno" during the Hungarian Cultural Days staged for the centenary of Lajos Kossuth's death in 1994. And that my 50th exhibition was held at the House of Hungarian Culture in 1998.
My belief is that in showing unique cultures and with the power of art you can overcome prejudices and promote tolerance, honour and love for family and an artists, and that is what I always do no matter what the difficulties and obstacles may be.
Major Exhibitions:
1989 Pécs, János Apáczai Csere Education Center, Pécs, Aladár Rácz Community House; 1990 Szekszárd, Culture House; Weiz (Austria), Culture Center; Mohács, Culture House; 1991 Pécs, Cathedral: Dunaföldvár, Budapest, Book hHouse; Budapest, Gellért Hotel; 1992 Pécs, Aladár Rácz Community House; Siklós, Country Assembly Hall; Harkány, Grape Harvest Festival; Lapáncsa, Culture House; 1994 Budapest, State Institute for the Blind; 1995 Budapest, Elementary School for the Blind and Children with Impaired Vision; Elementary School for Improving Movement; National Association for the Blind; Trade Union House; Fifth District Mayor's Office (Great Hall); Tállya, Central European Camp; Franc; 1996 Vienna and Graz (Austria); Budapest, Culture House is Ferencváros; Szentendre; 1997 Orosháza, Tura, Gödöllő, Budapest, Ethnography Museum; 1998 Pécs Aladár Rácz Community House; Budapest, Fifth District Mayor's Office; Hungarian House Cultural Foundation; Third District Culture House; 1999 Budapest, Fourth District Culture House; Elementary School for Improving Movement.